
|

















|




















|
Kérjük, írja be a keresendő szót (szavakat), és nyomjon Enter-t! |

|















|
 |

|

|
 |

|


Ez a marathonrally.com "Tereprali & Offroad" hírrovata. Az összes hír megtekintéséhez használja a hír alatti linket vagy a bal oldali fomenüt.

|

|

|

|

 Headline: PAX Rally: Szalay borult, Alphand az élen

|  | 
| A mitsubishis Luc Alphand áll az élen a PAX Rallyn az első szakasz után, de mindössze két másodperccel előzi meg volkswagenes riválisát, Carlos Sainz-ot. A két magyar egység közül Liszi László és Rack György (Mitsubishi) öt perc büntetéssel is a kiváló 19. helyen áll, Szalay Balázs és Bunkoczi László azonban felborult az Antarával, s fel kellett adniuk a küzdelmet.
Tegnap kezdetét vette Portugáliában a PAX Rally, a Dakar Series második versenye. Az első szelektív szakasz 233 kilométeren keresztül kanyargott Lisszabon és Castelo Branco között. A vártnál melegebb, harminc fok körüli hőmérséklet és a nehéz, technikás pálya nagyon megviselte a versenyzőket. Ennél is nagyobb gondot okozott, hogy bár a viszonylag alacsony létszám miatt a szervezők megengedhették maguknak, hogy a mezőny elejét három-, a többieket kétpercenként rajtoltassák, a por még így is okozott gondokat – bár ezeket a rajtszámok kicsit ésszerűbb kiosztásával talán el lehetett volna kerülni.
Sajnos közvetve ennek estek áldozatul Szalayék is. Az opeles páros a 235-ös rajtszámot kapta, s bár a szervezők megígérték, hogy 18.-ként rajtolhatnak el, végül mégis az eredeti sorrend szerint kellett megkezdeniük a szakaszt – több náluk jóval lassabb helyi páros mögött. A szűk, poros pályán amúgy sem volt egyszerű és veszélytelen előzni, azonban az egyik portugál kettős ráadásul nem is volt hajlandó lehúzódni Szalayék elől. A magyar versenyző a porban semmit sem látott, eltalált egy követ, feborult, s 15 méter mélyen egy szakadékban állta meg. Szerencsére a párosnak nem esett baja, az autó azonban annyira összetört, hogy fel kellett adniuk a versenyt.
A másik magyar egység, Liszi László és Rack György a kiváló 16. (!) helyre hozta be a piros Mitsubishit. Sajnos később gyorshajtásért 5 perc időbüntetést kaptak, de még így is a 19. helyen állnak.
Az élmezőnyben az X-Raid ezúttal nem volt képes beleszólni a Mitsubishi és a Volkswagen csatájába. A nap folyamán többször is változott az állás az élen: az első CP-nél (87,4 km) még Dieter Depping vezetett Nani Roma előtt, a másodiknál (156, 31 km) azonban már Sainz volt a leggyorsabb, mögötte Alphand és Roma következett. Utóbbi azonban a szelektív második felében egy elektronikai probléma miatt időt vesztett, s végül csak az ötödik helyre futott be.
„Időbe telt, míg belerázódtam, de utána sikerült megtalálnom a ritmust. A szakasz második felében azonban gondunk volt a generátorral, és megállt az autó. Értékes perceket vesztettünk, mire sikerült újraindítanunk és továbbmennünk. Nagy kár érte, mert addig tényleg jól mentünk, de a verseny még csak most kezdődött. Holnap ismét hosszú szakasz következik, szóval sok minden történhet még.”
Csapattársa, Luc Alphand, bár megnyerte a szakaszt, nem volt túl vidám, amikor kiszállt az autójából, a meleg ugyanis nagyon megviselte. „Nagy a hőség, és borzasztóan gyors volt a tempó” – kezdte a kimerült Luc Alphand. „Nem voltam teljesen elégedett a nap elején, de aztán magunkra találtunk, és a pálya utolsó részét már kimondottan élveztem. Hasonlított a Transiberico Rallyn látottakra, rendkívül technikás volt. Elfogyott az innivalóm, így nem voltam valami nagy formában, amikor végre beestünk a célba, de már jobban vagyok.”
A kilencszeres Dakar-győztes Stéphane Peterhansel csak hatodikként futott be. „Úgy ötven kilométerre a céltól kaptam egy bal hátsó defektet, s ezzel vesztettem némi időt. A pálya nagyon szűk volt, így mennünk kellett még valamennyit a defektes gumival, mire találtunk egy alkalmas helyet, ahova félre tudtunk állni kereket cserélni.”
A Volkswagen pilótái elégedettek voltak az eredményeikkel. „Nagyon kemény szakasz volt. Még nehezebb, mint amire számítottunk. Akár egy rali világbajnoki gyorsasági, csak éppen sokkal, de sokkal hosszabb. A vége felé mi voltunk az elsők, akik utolérták a motoros mezőny végét, s mivel előzni nem nagyon lehetett, ezzel időt vesztettünk” – mesélte a második helyen álló Carlos Sainz.
Az első CP-nél még vezető Depping életét többekhez hasonlóan egy defekt keserítette meg. „Az egyik legkeményebb szakasz volt, amin valaha is versenyeztem. A gumik tartóssága kulcskérdés volt ma, ezt meglehetősen fájdalmasan megtapasztaltuk. Féltávnál kaptunk egy lassú defektet, s meg kellett állnunk kereket cserélni, ami nagyjából két percünkbe került. Kár, mert addig mi voltunk a leggyorsabbak.”
Az X-Raid BMW pilótái nem igazán brillíroztak a nyitó szakaszon. A miértre Sven Quandt adott magyarázatot. „Nem a legjobban kezdtünk, rosszak voltak a gátlóbeállításaink, így egyik versenyzőnk sem tudott igazán jól autózni” – mesélte a csapatfőnök. Végül a portugál Filipe Campos a hetedik, Nasser Al-Attiyah a nyolcadik, Leonyid Novickij a kilencedik, Guerlain Chicherit a tizenharmadik helyen zárta a napot.
Az ötödik X-Raidesnek, Orlando Terranovának azonban nem csak a rossz beállítás miatt nem sikerült jól az első szakasz. Az argentin pilóta már a szakasz elejétől rosszul érezte magát, hányingere volt, végül már egyáltalán nem volt képes vezetni, inkább átadta a volánt navigátorának, Alain Guehennec-nek. Miután beértek a táborba, az orvosok megvizsgálták Orlyt, pihenést és folyadékpótlást javasoltak, de nem tiltották el a folytatástól.
2008/09/11 19:56 CET | Szerző: MR/Kónya Rita
|

|


|
|
|

|
 |

|

|
|

|
|