
|

















|




















|
Kérjük, írja be a keresendő szót (szavakat), és nyomjon Enter-t! |

|















|
 |

|

|
 |

|


Ez a marathonrally.com "Tereprali & Offroad" hírrovata. Az összes hír megtekintéséhez használja a hír alatti linket vagy a bal oldali fomenüt.

|

|

|

|

 Hungarian Baja: A szombati nap végén mondták.

|  | 
| Nasser Al-Attiyah:
Sajnos eltörött az első felfüggesztés. Ezután nem tudtam már gyorsan menni, mert az túlságosan veszélyes lett volna. A szervizben megcsinálták, de a szerelés miatt 13 percet késtünk. Így most nem mi vagyunk az első helyen, de holnap lesz három szakasz, megpróbáljuk a győzelmet kiharcolni.
Guerlain Chicherit:
Nagyon szerencsétlenek voltunk a mai napon, hiszen kettétört a kormánymű, amikor eltaláltunk egy nagyobb követ. Ennek következtében a kerekek bal és jobb irányban szétálltak, így nagyon nehéz volt az autót az úton tartani. A kormány a kezemet is megzúzta egy kicsit, ezért van most bekötve. De nem szeretném feladni! Ha minden jól megy, a szerelők meg tudják javítani a hibát, és ha be fogok tudni állni a parc fermébe, szeretném holnap folytatni a versenyt.
Leonid Novitskiy:
Nagyon örülünk a mai eredménynek, ami egy igazán tempós napot tükröz. Igazából azért mentünk gyorsabban, mint általában, mert végig nagyon éhesek voltunk, gondoltuk, hogy így gyorsabban jutunk vacsorához. Komolyabbra fordítva a szót, még mindig próbálgatjuk az autót, mert ez csupán a harmadik verseny amin ezzel megyünk. Ugyanakkor érezzük a folyamatos javulást, és reméljük ez a holnapi napon sem fog megszakadni. Egy nap majd szeretnénk olyan jól menni, mint Al-Attiyah.
Van Deijne Tonnie:
Ma kaptunk egy defektet, amivel sok értékes percet vesztettünk el. Ennek volt köszönhető, hogy Palik az összetettben meg tudott előzni. Nagyon sajnálom ezt a malőrt, de azt hiszem, hogy a jelenlegi három perces különbség még nem leküzdhetetlen. Holnap teljes erőbedobással megpróbáljuk Palikékat megelőzni.
Borisz Gadaszin:
Panaszra semmi okom, elégedett vagyok mind a pályákkal, mind az autóval, és természetesen az eredményekkel is. Jelenleg a harmadik helyen állunk, mindössze körülbelül 45 másodperccel lemaradva Novitskiytól, úgyhogy a holnapi feladat teljesen egyértelmű számunkra!
Miroslav Zapletal:
Nem érintett jól, amikor megtudtam, hogy sebesség túllépés miatt megbüntettek. Szerintem mi nem mentünk gyorsan az etapon, de hát nem volt mit tenni. A mérgem akkor szállt el, amikor reggel beültünk az autóba. Jó volt eddig a versenyzésünk, nincsenek technikai hibáink, remélem hasonló lesz a befejezés is.
Massimo Biasion:
Sajnos a negyedik gyorson félre kellett állnunk, mert valami történt a motorral. Egyelőre annyi biztos, hogy nem elektronikai probléma van, hanem annál sokkal súlyosabb ezért nem tudjuk folytatni a versenyt. Nagyon élveztem a pályákat, bár sok volt benne a bukkanó, de azért tetszett. Jövőre szeretnék visszajönni.
Palik László:
Az utolsó gyors előtt a fiúk mindent kicseréltek az autón, hogy jó időt tudjunk menni, de az egyik bukkanó után akkorát repültünk az autóval, hogy azóta is azon dolgoznak a srácok. Az egész szelektív alatt azon izgultam, hogy nehogy megálljon. Remélem, hogy sikerül kijavítaniuk a hibákat, addig míg be kell állnunk a park fermébe. Holnap az első 47 kilométeres szakaszt szeretném jól teljesíteni, hogy utána megnyugodva végigautózhassuk a maradék szelektíveket.
Fazekas Károly:
Úgy gondolom, sikeres volt a mai napunk, épségben itt vagyunk a nap végi szervizben. Ráadásul a nap folyamán sikerült a helyezéseinken is javítanunk. Elégedettek vagyunk, hiszen a gyulai verseny óta nem ültünk autóban és időre van szükségem, hogy belejöjjek a ritmusba. A mai nap gyorsról-gyorsra egy percet javultunk, ami nem rossz, ugyan az is benne van a pakliban, hogy egyre jobban ismerjük a pályát. Természetesen ahhoz, hogy ilyen eredményt érjünk el, nyomni is kellett a gázt, ami egy-két érdekes helyzetet eredményezett.
Szalay Balázs:
A mai napot abszolút jól kezdtük és befejezés is remekül sikerült. Nagyon jól működött az autó, teljes erejében van, és úgy érzem, az utolsó szakaszokra nekem is sikerült belejönnöm. A fékhibával sok időt vesztettünk, de lendületesen megyünk és jó érzés újra versenyezni. Kedvelem ezeket a nehéz technikás pályákat, roppant jókat lehet itt versenyezni, izgalmas és nagyon változatos.
Kristóf Márton:
Az első-két gyorsaságin még keresetük a ritmust, hiszen három hónapja nem ültünk autóban. Így próbáltunk valahogy magunkra találni, és aztán folyamatos műszaki problémákkal küzdöttünk. A harmadik gyorson kicsúszott az emelőnek a szára, ezt az acélrudat húztuk magunk után egészen a második szervizig. Emiatt elég nagy hátrányba kerültünk, hiszen folyamatosan visszafogott minket. Az ötödik szakaszon húsz kilométerrel a vége előtt utolértük a litvánokat, akik porában kellett mennünk, emiatt sajnos odaütöttük az autó orrát. Valószínűleg emiatt tört szét az első difink, így hátsó hajtással kellett lejönnünk. Most megcsinálják, de ezzel az eredmény már elúszott…
Gál István:
Az első kicsit gyengébben sikerült, de a másodikra már szenzációs formába kerültünk. Az utolsó kör első és záró szakaszán is kaptunk egy defektet, sajnos az élet ilyen… Ennek ellenére imádunk itt lenni, harminc éve járjuk ezeket a vidékeket, valójában hazajárunk. Az autó szenzációsan működik, jól érezzük magunkat, számunkra ez örömautózás, de nem titkolt vágyunk a harmadik hely megszerzése.
Korda Erik:
Igazából jól sikerült volna a mai nap, de utolértük az előttünk haladókat, és csak a végén sikerült megelőznünk. Ma nagyon sokat bent hagytunk, az első gyorson kaptunk egy defektet. Ezek után is próbálunk kapaszkodni, de itt képtelenség felzárkózni, de megpróbáljuk. Jelenleg az ötödik hely környékén állhatunk. Az autó tökéletes.
Linninger Patrik:
A kezdeti kudarcok után, az utolsó gyorsaságira a féket is sikerült megcsinálnunk, így egy gyorsaságit végre fékkel mentem. Nagyon furcsa volt, de így sikerült első időt motoroznom. A mai napot az élen zártam, holnap már csak egy gyorsasági vár rám, ha az is sikerül jól abszolválnom, akkor meglehet az első hely. Igaz csak a magyar bajnokságba neveztem, de az idők alapján az Európa Kupában most harmadik lennék.
Nagy István:
Véleményem szerint ezek a 40, 60 kilométeres szakaszok nem az igazi Hungarian Baja. A pályák természetesen ismerősek voltak, a szokásos porral és kővel. A magyarok között jelenleg én vezetek, de még egy szakasz vár ránk…
2008/08/23 22:45 CET | Szerző: MR/HunGarian/Kónya Rita
|

|


|
|
|

|
 |

|

|
|

|
|