
|

















|




















|
Kérjük, írja be a keresendő szót (szavakat), és nyomjon Enter-t! |

|















|
 |

|

|
 |

|


Ez a marathonrally.com "Tereprali & Offroad" hírrovata. Az összes hír megtekintéséhez használja a hír alatti linket vagy a bal oldali fomenüt.

|

|

|

|

 Hungarian Baja: A verseny végén mondták.

|  | 
| Nasser Al-Attiyah: A 13 perces büntetés tudatában tisztában voltam azzal, hogy ma nyomnom kell a gázpedált. Szerencsére már az első szakaszon beértem Novitskiyt, és ettől megnyugodtam. Nagyon boldog vagyok, hogy megnyertem ezt a versenyt is, és a Baja sorozat bajnoki címét is. Készülök a Pax ralira, ahol ott lesz a Mitsubishi és a BMW is, persze, hogy ott is nyerni szeretnék.
Borisz Gadaszin: Szerettem volna legalább a második helyet megtartani, de a borulással elúszott még a dobogó is. Nem volt nagy esés, csak miután talpra állt a Nissan, várnunk kellett húsz percet, hogy folytatni tudjuk. Nem vagyok elkeseredve, ez egy jó verseny volt.
Miroslav Zapletal: Úgy indultam neki ennek a mai napnak, hogy mindenképpen szeretnék végigmenni a pályán, mert nagyon sok kilométer volt előttünk. Miután láttam a Gadaszin bukását, már a helyezés is fontos lett. Örülök ennek a harmadik helynek. Ha lesz még Magyarországon verseny, akkor mindenképpen szeretnék elindulni rajta, és szeretnék az első helyen végezni.
Fazekas Károly: Mindenképpen végig akartunk menni a Baján, hogy minél több versenykilométert gyűjtsünk. Ez volt a kitűzött cél. Nagyon jól éreztük magunkat, az autónk hibátlanul működött. Azt gondolom, hogy van esélyünk a Magyar Bajnokság második helyére. Ha az utolsó versenyen sikerül az első hatban végeznünk, akkor azt hiszem, megvan ez a helyezés. Ezzel tökéletesen elégedett lennék, az első év, új autó. Meglátjuk.
Liszi László: Ezen az utolsó szelektíven már nagyon lassan mentem. Egy ideig csak arra figyeltem, hogy a Korda Erik ne előzzön meg. Miután megelőzött, levettem a lábam a gázról is szinte csak gurultunk. Az utolsó versenyen, ha elindulok biztos, hogy nem a saját kocsimmal, mert mi már a Dakarra készülünk. Két hét múlva elmegyünk Portugáliába a Pax-ra, utána a fiúk szétszedik a kocsit, hogy teljesen fel tudják készíteni, nekem arra a versenyre nem lesz versenyautóm.
Szabó László: Nem tudom pontosan, hogy végül a Németh Norbi vagy én lettem a jobb az EB-ben. Kár, hogy vége, még mentem volna egy-két gyorsot. Nagyon jók voltak a mai körülmények, hiszen éjjel esett, így nem volt por.
Linninger Patrik: Mára végre nem kellett a porral számolnunk, így egy viszonylag jót tudtam menni. Emellett törekedtem a biztonságra, hogy az első helyem mindenképpen meglegyen, de ennek ellenére jobbat mentem, mint tegnap a nagy porban. Jól éreztem magam, és az első hely is megvan!
Németh Norbert: Nem is hiszem el. Az idén az első verseny, hogy nem kaptam büntetést, nem romlott el a quad, és célba értem. Élveztem a versenyt, a terep ismerős volt, és annak is örültem, hogy egy nemzetközi mezőnyben tudtam bizonyítani.
Nagy István: Jót motoroztam mindkét nap. Kiváló verseny volt, élveztem minden kilométerét, semmi gondom nem volt. Azt sajnálom egyedül, hogy a pályákat az elmúlt évihez képest le kellett rövidíteni.
2008/08/24 14:08 CET | Szerző: MR/HunGarian Baja/Kónya Rita
|

|


|
|
|

|
 |

|

|
|

|
|