
|

















|




















|
Kérjük, írja be a keresendő szót (szavakat), és nyomjon Enter-t! |

|















|
 |

|

|
 |

|


Ez a marathonrally.com "Tereprali & Offroad" hírrovata. Az összes hír megtekintéséhez használja a hír alatti linket vagy a bal oldali fomenüt.

|

|

|

|

 Hungarian Baja: Dobogós esély.

|  | 
| Az eddigi hírekben tévesen azt írtuk, hogy a Szalay-Bunkoczi páros az első helyen áll a magyar bajnokságban. Időközben kiderült, hogy az a lista, amit - mint magyar eredménylista - a szervezők folyamatosan frissítenek az interneten, nem teljesen fedi a valóságot, hiszen a Baja Kupában is részt vevő, magyar licences versenyzők eredménye szintén beleszámít az OB állásába. Így a Szalay Dakar Team párosa összetettben jelenleg a harmadik helyen tartózkodik 04:23:04 idővel. Ez 00:05:53 hátrányt jelent az első helyen tanyázó Zapletal mögött az eddig megtett 342,99 km-es szelektív táv után.
A második nap nem volt éppen sétagalopp az Opel Antarra RR legénysége számára, Szalay Balázs a következőképpen foglalta össze az eseményeket: "Három szakaszban értékelném a mai versenyt. Az első két szelektíven rendkívül jó időt mentünk annak ellenére, hogy még frissnek volt mondható a kapcsolatunk az autóval. A 3. és 4. szakaszon azonban már technikai gondok hátráltattak bennünket, nevezetesen az, hogy a hátsó fékünk beragadt, aminek eredményeképp le is égett a fék. Meg kellett állnunk eloltani, amivel négy percet veszítettünk az időnkből. Ezután kissé szokatlanul motorféket használtunk, és hosszabb féktávval közlekedtünk tovább. A napi utolsó két szakaszon ismét nagyon jó időt futottunk és az autóval is már minden rendben volt. A verseny egyébként nagyon tetszik, szeretem ezeket a szakaszokat és a nagy szél miatt szerencsére a por is gyorsan elszáll előttünk."
Holnap már csak egy szakasz vár a magyar OB résztvevőire, számukra a reggeli órákban véget ér a 2008-as Hungarian Baja. Sajnos az idő egyre romlik, a meteorológusok nagyon borúlátóak.
Magyar OB eredmények:
1. Zapletal 04:17:11, 2. Palik 04:1749, 3. Szalay 04:23:04...
Baja Kupa eredmények:
1. Al-Attiyah 03:54:52, 2. Novitskiy 04:06:28, 3. Gadasin 04:07:06...
2008/08/23 22:11 CET | Szerző: MR/Szalay Dakar Team/Kónya Rita
|

|


|
|
|

|
 |

|

|
|

|
|